Entertainment

Életfogytiglanra ítélték Szilágyi István fiát – Most megszólalt az egyik családtag


A minap döntött a bíróság, életfogytiglanig tartó fegyházbüntetésre ítélte Szilágyi István fiát apja meggyilkolása miatt. Péter a beszámolók szerint a tárgyalások során végig tagadta bűnösségét, így megbánást sem tanúsított, ugyanakkor a Blikk tudósítása szerint az utolsó szó jogán azt mondta, borzasztóan sajnálja a történteket. A narrative.hu-nak Marika, a meggyilkolt színész feleségének, Jolika néninek az unokatestvére azt mondta, nem szeretné minősíteni az ítéletet, sokkal szomorúbbnak tartja, hogy idáig jutott a Szilágyi család, szerinte sem a szülők, sem Péter nem ilyen sorsot érdemeltek. Marika korábban többször járt a család budapesti otthonában, jól ismerte őket, ő maga is többször próbált Péter lelkére beszélni, hogy kezdjen valamit az életével, hiába. „Nagyon sajnálom, hogy ilyen büntetést kapott, remélem, egyszer meg fogja bánni, és felfogja, mit csinált. Csak remélni tudom, hogy az utolsó szó jogán elmondott sajnálkozása valóban őszinte” – mondta Marika.

Mint ismert, Szilágyi Istvánt 2020 májusának első vasárnapján, anyák napján verte halálra egy kalapáccsal a fia. A most született bírósági döntés nem jogerős, így az ügyet másodfokon fogják ismét tárgyalni.

Kiemelt kép: Nagy Zoltán



Supply hyperlink

Leave a Reply

Your email address will not be published.

close