Entertainment

Exatlon Hungary – Pap Dorkára másodjára talált rá a szerelem a műsorban


A TV2 extrémsport-realityjének kihívója ismét szerelembe esett a dominikai forgatások alatt. A két évvel ezelőtti évadban a rendezőasszisztensként dolgozó, török–magyar származású Yilmazzal került szoros kapcsolatba, ám a forgatások miatt nem mélyülhetett el a kapcsolatuk. Azonban amint vége lett a műsornak, egyre több időt töltöttek együtt, hazatérésük után a kötelező kéthetes hatósági karantént is közösen töltötték. Nagyon boldogok voltak, sok közös tervük volt, ám tavaly tavasszal kiderült, nem lesz hosszú életű a kapcsolat, szakítottak.

Most viszont arról szólnak a hírek, hogy Dorka a műsornak köszönhetően újra szerelembe esett, Esztergályos Patrikkal alakult ki köztük szorosabb viszony. A páros ugyan szerette volna, ha a kapcsolat titokban marad, ám Patrik kiesése annyira megviselte Dorkát lelkileg, hogy mindenki számára világossá vált, több van köztük barátságnál. „Otthon már a műsor előtt kialakult ez köztünk. Sokkal jobban elmélyült, mint vártuk. Úgy jöttünk ki, hogy nem szeretnénk ezt nagy dobra verni, hogy ne erről szóljon minden. Viszont ez most kibukott, hamarabb is, mint szerettük volna” – vallott érzéseiről Dorka, aki elárulta, az volt számára a legnehezebb, hogy el sem búcsúzhatott Patriktól.

Kiemelt kép: TV2

The post Exatlon Hungary – Pap Dorkára másodjára talált rá a szerelem a műsorban first appeared on Story.



Source link

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

close