Entertainment

Kállay Bori: “Az életem nagy fordulatot vett, és nem én döntöttem róla”


Kedvesség, báj és hihetetlen pozitív energia árad Kállay Bori egész lényéből. 73 évesen évtizedeket letagadhatna, annyira csinos és energikus. Fiatalossága titkát fejtegetve a gyerekkorától egészen a fordulatokkal teli jelenéig jutottunk, ő pedig őszintén mesélt örömökről és bánatról is. Noha utóbbi ritka vendég a háznál, mert nem hajlandó bánkódni.

Várták a csodát

Már egész pici gyerekként az élet napos oldalát kereste. „Volt idő, amikor szegények voltunk. Karácsonyfára sem tellett. A nagynéném szenteste beállított egy fenyőággal, azt díszítették fel a szüleim. És amíg ők sírtak, mi gyerekek boldogan vártuk a csodát. Örömünkben észre sem vettük, hogy az ajándék elmaradt – ugrunk vissza az időben egészen 1953-ig. Aztán az ünnepek évről évre szebbek lettek, már volt fa és csengő is. – Már kis koromban eldőlt, hogy a karácsony a kedvenc ünnepem. Melegséget, meghittséget hordoz magában. Az ember ilyenkor ünneplőbe öltözteti a lelkét, az otthonát, és ha van családja, és jó a családi élete, az ünnepek gyönyörűek. Egyedül a havat hiányolom. Jó ideje nem volt fehér karácsonyunk – mondja, majd az idei menüről kezdünk beszélgetni: a húsleves és a töltött káposzta elmaradhatatlan, mondja, mert − ki gondolná egy primadonnáról – odahaza ő is átlagos háziasszonyként sürög a konyhában. – Szeretek, és azt mondják, tudok is főzni. Amikor még társas kapcsolatban éltem, szinte mindennap főztem, most kétnaponta. Az ünnepi terülj-­terülj asztalkám viszont nem ­változott. Egyedül süteményt nem szoktam sütni, a bejglifelelős a lányom.” A vendéglátás azonban csakis karácsony első napján veszi kezdetét. „A szenteste legyen mindenkinek a sajátja. Amióta a lányomnak családja van, mindig meghagytam ezt nekik, és ez mára sem változott. Szeretek egyedül is lenni.”

Most is gyászol

Szoros, szeretetteljes kapcsolatot ápol egy szem lányával, a szintén színésznő Fonyó Barbarával. Annak ellenére is, hogy a kezdetekben inkább az édesanyja nevelte Barbit. „Sokáig elmaradtak a jóéjt-puszik, de foglalkoztatott színésznőként nem maradhattam otthon babázni. Drága anyám segített, gondozta, nevelte a lányomat, különben nem tudtam volna játszani, pénzt keresni, karriert építeni. Sosem tudtam neki ezt eléggé meghálálni. Csodálatos anya volt – csuklik el a művésznő hangja, amikor három éve elhunyt édesanyjáról beszél. De rögtön mosollyal folytatja, és hálát ad, amiért ugyanilyen szoros a kapcsolata Barbarával. – Pici korától mindent megbeszéltem a lányommal, mint egy felnőttel. Ahová csak tudtam, magammal vittem, és minden szabadidőm az övé volt, így nem lett törés a kapcsolatunkban. Nagyon jó a viszonyunk. Persze a felnőttkor hozott megoldandó problémákat, és volt, hogy nem értettünk egyet, de rájöttem, nem szólhatok bele az életébe. Mindenkinek hagyni kell, hogy a maga útját járja végig. Viszont ha baj van, akkor ott vagyok neki védőhálóként.” Persze ő is mindenben számíthat a lányára. Az unokák pedig hol az édesanyjuk, hol a nagymamájuk előadását csodálják a színházban.

Egyedül is megy

„Nagyon szeretem az unokáimat, helyes, okos fiúk, jó velük lenni. És jó érzés úgy állni a színpadon, hogy ők is látnak. Szeretném, ha ez még sokáig így maradna. Ameddig csak lábra tudok állni, játszani akarok, és persze amíg éles a ­memóriám. Mi, színészek addig játszunk, amíg bírjuk, és amíg hívnak. Azt hiszem, sok mindent elértem az 55 éves pályafutásom alatt, de így is vannak még a bakancslistámon prózai szerepek. És amíg megvan a hangom, énekelni is szeretnék.”

A tenni akarás, az életerő csakúgy sugárzik belőle. Vajon honnan ez a sok pozitív energia? „Azt hiszem, ez a habitusomból ered. Amióta az eszemet tudom, minden rosszban kerestem azt a pici jót, ami benne van. Mert mindenben ott van! És a belső derű pedig hamar átsegít mindenen.” Három éve is ez az optimizmus segítette, amikor 32 év után a házassága felbomlott. „Az életem nagy fordulatot vett, és nem én döntöttem róla. De nem vagyok hajlandó ’belehalni’, ha valami rossz történik velem. Mindig a lehető leghamarabb akarok kijönni belőle. Természetesen levonva a tanulságokat. Soha nem tudtam volna elképzelni, hogy társ nélkül éljek, most viszont nincs bennem erre vágy. Persze meglehet, hogy ez még változik. Most jól érzem magam egyedül. Ebben a helyzetben is megtaláltam a jót, és nincs társas kapcsolat iránti hiányérzetem. De legfőképp az elmúlt életem után nincs, egy szemernyi sem.”

Kiemelt kép: Schumy Csaba



Source link

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

close