Entertainment

Marsi Anikó – Beleszépült a szerelembe


Megkérdeztük dr. Rusz Editet, hogy mi állhat ennek a hátterében. Az ismert pszichológus szerint leginkább magának Anikónak köszönhető, hogy a dolgai jól alakulnak a válás után. És azzal, hogy beengedte a szerelmet az életébe, vélhetően az önbizalma is a helyére került. „Tetten érhető, ha egy nő boldog egy férfi oldalán, mondhatjuk úgy is, hogy az arcára van írva a boldogság. A szerelem csodákra képes, megújul tőle az ember, más lesz a tekintete, máshogy beszél, mozog, gesztikulál, máshogy néz a tükörbe, már csak azért is, mert megéli, hogy szépnek találják. De nézzük végig a folyamatot: ha egy kapcsolat tönkremegy, abban nagy eséllyel az önbecsülés is jócskán sérül, azt visszaépíteni pedig nem egyszerű. Viszont ha egy idő után belép a képbe egy férfi, aki emeli, szereti, elfogadja a nőt, az felér egy önbizalomfröccsel! Anikó esetében is ez történhetett. Kioldódott a görcs, amit még az előző kapcsolatából cipelt, újra szembesült azzal, hogy boldoggá tud tenni egy férfit, hogy meg tudja élni a pillanatot, a jelent, és mindez akkora felszabadulást hozott, aminek tetten érhető jelei vannak. Elég csak ránézni” – magyarázta nemrég a Story magazinban.

A szakember válasza csak megerősíti azt, amit eddig is lehetett sejteni: új párja, Gábor jó hatással van rá, de ez fordítva is igaz: megvan közöttük az összhang. Ráadásul a férfi remekül megtalálta a hangot Anikó fiaival, ami különösen szerencsés, ugyanis az édesanya legfőbb alapszabálya volt, hogy csakis olyannal kezd, aki kijön a srácokkal.

Kiemelt kép: Smagpictures



Source link

Leave a Reply

Your email address will not be published.