Entertainment

Nótár Mary 12 éves kora óta pénzkereső ember


Nótár Mary átlagos, roma családban nevelkedett, s bár hamar kiderült, hogy komoly muzikalitást örökölt, csak az érettségi után döntött úgy, hogy másik nagy álmát, hogy szülésznő lesz, elengedi. A középiskola után egy fél évig csecsemőgondozónak is tanult, de kénytelen volt választani a tanulás és az éneklés között, a zenei karrierje ugyanis egyre jobban beindult. „12 éves koromtól éjszakázom. Este héttől reggel négyig esküvőkön, bálokon éjszakáztam. Én már onnantól pénzkereső embernek számítok” – mesélte Mary a Palikék világa by Manna YouTube-műsorában. Az énekesnő már akkoriban is komolynak számító összegekért lépett színpadra, egy éjszakára ötezer forintot kapott, a pénzét pedig tudatosan a karrierjébe fektette. Hol nagyobb szintetizátort, hol erősebb hangfalat vett. „Fejlesztettem önmagam. A mai napig jellemző rám, hogy nem herdálom el, amit keresek. Mindent megbecsülök, amiért én megdolgoztam.” Azt is elárulta, hogy a töretlen sikerének az egyik lefontosabb alkotóeleme az a megbízható bázis mögötte, amit a zenésztársai, barátai és persze a szerelme biztosít. „Megvan az én csapatom, megvan a kedves párom, aki mindenben segít, és tényleg hátországként tol előre” – meséli Mary, aki féltve őrzi a magánéletét, sosem mutogatja a párját, noha évek óta boldog párkapcsolatban él.

Kiemelt kép: Muzsika TV / Sajtóklub 



Supply hyperlink

Leave a Reply

Your email address will not be published.

close