Entertainment

Online zaklatás elleni kampányhoz csatlakozott Kiszel Tünde lánya


Az „Így gyűlöltek ők” nevű kezdeményezéshez csatlakozott Kiszel Tünde 21 éves lánya, Hunyadi Donatella. „Legtöbben a televízióból, a közösségi médiából ismerhettek édesanyám révén, ahol szinte egész eddigi életemben valamilyen formában jelen voltam, így talán nem titok, hogy sajnos én is többször áldozatul estem az internetes zaklatásnak” – olvasható a Donatelláról készült kampányfotó mellett. Először nagyon rosszul érintette, mára már felülkerekedett az esetleges hasonló eseteken, és tudja, a gyűlölködőknek nem vele van bajuk, hanem saját magukkal.

Donatella tavaly nyáron a Bestnek adott interjújában mesélt arról, hogy gyerekkorában személyesen is kapott bőven hideget-meleget. „Általános iskolában sokat gúnyoltak, oda-odaszóltak nekem, olyankor néha megfordult a fejemben, miért pont velem történik mindez. Idővel azonban megerősödtem. A gimnáziumba már úgy léptem be, nem érdekel, mit mondanak vagy gondolnak mások, csak magamra koncentráltam” – idézte fel Kiszel Tünde lány, aki ma már a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Karának ének-zene és zongora szakán tanul, miközben modellkarrierjét is építi.

Kiemelt kép: Birton Szabolcs



Source link

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

close