Entertainment

Reviczky Gábor: “Képes vagyok ‘belehalni’ minden kapcsolatba”


A színművész felnőttnek született, és gyerekké öregedett. Teljes névszáma a kilenc. Sokoldalú egyéniség, aki az élet számos területén képes kiemelkedőt alkotni. Emberi kapcsolataiban óvatos, többször visszaéltek már a jóindulatával. A külső énje, ahogy mások látják, egy magányos harcos, aki elvárja, hogy a művészetét, a tehetségét elismerjék. Belső énje célratörő, határozott. Habozás nélkül változtat az életén, hogy megvalósíthassa álmait, vágyait.

Mit gondol minderről a népszerű színész? „Tényleg igaz rám, hogy képes vagyok ’belehalni’ minden kapcsolatba. A negyedik házasságomban találtam meg a páromat, addig csak az igazit kerestem, de az örökös változás, változtatás, továbbállás, újrakezdés az egész életemre jellemző. Annak idején úgy hívtak a Vígszínházba, hogy ’Jean-Paul Felmondó’, mert kétévente felálltam, és eljöttem. Sértődékeny típus vagyok, és ez azóta sem változott, ezért is vagyok most szabadúszó. Hamar fel kellett nőnöm, tizenhárom éves voltam, amikor elveszítettem az édesanyámat. Onnantól a nagyszülők neveltek, mert az apám állandóan dolgozott. Gyakorlatilag felnőttnek születtem, és gyerekké öregedtem.  Hetvenkét éves vagyok, de most is képes lennék újrakezdeni. Állandóan ez foglalkoztat. Nagy álmom egy tanyát venni, és önellátó gazdálkodásba kezdeni, így szeretném befejezni az életemet!”

Kiemelt kép: Nagy Zoltán



Supply hyperlink

Leave a Reply

Your email address will not be published.

close