Entertainment

Stohl Luca elárulta, mit szólt, mikor megtudta, hogy édesapja ötödszörre is apa lesz


Stohl Luca, aki nemrég debütált az ATV híradósaként, a napokban a csatorna portréműsorának, a Húzósnak volt a vendége. Természetesen szóba került, mit szólt a fiatal tévés – aki egyben táncművész is –, hogy édesapja, Stohl András ötödszörre is apai örömök elé néz. „Én apáéknak is azt mondtam, hogy hajrá, és hogy csinálják jobban, mint ahogy apa eddig az előző kapcsolatokban. Legyenek boldogok! Ez tök jó! Harminc év lesz köztem és a legkisebb között… ebben az a durva, hogy én mennyi idős vagyok – mondta Luca a műsorvezetőnek, Rónai Egonnak. Luca arról is mesélt, hogy gyerekkorában neki és húgának, Rebekának igazából semmilyen kapcsolata nem volt az édesapjukkal. „Mindig jóban voltunk, de nagyon fiatalon lett apa. A húgom és én nem sokat láttuk őt.” Mint mondta, emlékei szerint apját már annak idején is el tudta kapni a hév, ráadásul színházi szülő gyermekeként hamar megtanulta, hogy az ő édesapja este hétkor nem otthon van, hanem a színházban. „Hétvégén vagy nekünk volt verseny, vagy neki volt munka. Nem azt mondom, hogy pici gyerekekkel nem tudott mit kezdeni, de 14 éves voltam, amikor le tudtunk ülni dumálni. Sok mindent bepótoltunk – idézte fel Luca, aki annak idején iskola után sokszor a Nemzeti Színházba sietett, ahol édesapja egykor játszott, és ahol az előadások után beszélgettek a büfében.

Kiemelt kép: TV2



Supply hyperlink

Leave a Reply

Your email address will not be published.