Entertainment

Tereskova 20 éve kitart Fábry Sándor mellett


Noha Nagy Kriszta Tereskova az éneklést már jó ideje mellőzi, régi jó barátja, Fábry Sándor kedvéért nemrég újból színpadra állt. A népszerű humoristával több mint húszéves barátságot ápolnak. „Sanyival körülbelül húsz éve ismerjük egymást, rajongója a zenekaromnak, és felkért, hogy játsszak az estjén. Ez lesz az első közös munkánk, úgyhogy nagyon izgatott vagyok, mit fogok produkálni. Pláne így, három év kihagyása után. Ő az első, akinek sikerült felterrorizálnia a színpadra, de érte bármit. Nagyon sokra tartom, remek művész, és jó ember, nagyon okos, vicces. Igaz, nem vagyunk mindennapos kapcsolatban, már csak azért sem, mert őt lehetetlenség elérni telefonon. Gyakorlatilag ez a kapcsolatunk lényege. Hívom, nem vesz fel, de nemcsak engem, még a kertészét sem. Néha rajtam keresztül szokták keresni, persze ha eszébe jutok, és hajnali kettőkor rám csörög, akkor mindig rendelkezésére állok, és dumálunk pár órát. A felkérés is így történt, az utolsó pillanatban szólt, de a végén nagy durranás lett” – mondta nemrégiben a Greatest magazinnak Tereskova.

Botrány a stúdióban

Nagy Kriszta Tereskovának nemcsak a személye, a dalai is igen megosztóak. Dióskalács című számának szövegén annyira kiakadtak a Fábry present nézői annak idején, hogy az emberek egymás után álltak fel és vonultak ki a stúdióból.

Kiemelt kép: Schumy Csaba



Supply hyperlink

Leave a Reply

Your email address will not be published.