Entertainment

Válságba került Csősz Bogi és férje házassága – “Furcsa volt, hogy folyton távol vannak egymástól”


Derült égből villámcsapásként érkezett a hír, hogy válságba került Csősz Boglárka házassága, és valószínűleg válik török férjétől, Burak Talu milliárdos építési vállalkozótól. A Blikk értesülései szerint a férj nem nézte jó szemmel, hogy felesége üzleti vállalkozásait vezeti, és szívesebben látta volna őt többször török otthonukban. Mindez már csak azért is érdekes, mert Bogi mindig büszkén mesélte, hogy noha férje sokkal szigorúbb kultúrából származik, mégis örül felesége sikereinek. „Burak a nagybetűs édesanya mellett nőtt fel, aki a mai napig szinte kizárólag a családjának él. Én ennek pontosan az ellentéte vagyok, de emiatt is szeretett belém! Valamelyik nap is mondta, hogy ő az intelligenciámba szerelmes. Emiatt soha nem próbált visszafogni, nem kérte, hogy maradjak otthon, vagy szüljek neki, és legyek pusztán feleség és anya.” Tény és való, hogy Burak mesés körülményeket biztosított Bogi számára, amit ki is élvezett – férje nem hagyta, hogy étteremben ő fizessen, vagy hogy ő vegye meg a repülőjegyet egy utazásra –, de Bogi a saját vagyonáért kőkeményen megdolgozott. A modellből lett üzletasszony olyannyira független volt férjétől, hogy vállalkozásaihoz sem vagyonos házastársától kért pénzt, hanem inkább banki kölcsönökhöz folyamodott, hogy finanszírozni tudja az üzletet. „Bár megtehetném, hogy hátradőlök, és hagyom, hogy a férjem eltartson, de az nem én lennék. Ahhoz túl sok ambíció és tettvágy szorult belém. Épp ezért számos vállalkozást tartok a kezemben, amihez semmi köze a férjemnek.”

Bogi vállalkozásai nagy részét az utóbbi időben már Magyarországról irányította, férje viszont csak ritkán tartózkodott Budapesten. Sokakban felmerült: hogy lehet fenntartani egy házasságot, ha férj és feleség szinte alig találkozik egymással. Ez akkor is téma volt, mikor Bogi Hajdú Péter Összezárva című műsorának vendége volt. Akkor azt mondta, férjét olykor annyira lefoglalja a munka, hogy előfordul, egyszerre 15 országban építkezik, így állandóan úton van, és így tulajdonképpen mindegy, hogy ő Isztambulban vagy Budapesten tartózkodik. „Így is, úgy is találkozunk.” Azt is hangsúlyozta, nem élnek nyitott házasságban, bárki bármit gondol. Utólag nézve a műsorban volt egy érdekes momentum. Hajdú Péter hallgatva Bogi nem mindennapi életét, úgy fogalmazott, nem tudja eldönteni, hogy Bogi boldog-e, annak ellenére mekkora utat tett meg az erdélyi Sepsiszentgyörből egészen Törökországig, ahol férje révén a török elit tagja lett. Bogi akkor nem értette, a műsorvezető miért gondolja, hogy nincs a helyén, viszont azt elismerte, hogy nagyon sokat kellett tennie, hogy egy másik kultúrában megtalálja önmagát, hogy tiszteljék és szeressék. Ráadásul, mint mondta, voltak olyan időszakok, amikor egyszerűbb lett volna feladni ottani életét.

Bármi is vezetett odáig, hogy Bogi és Burak kapcsolata válságba került, a külvilág számára mindebből semmi sem látszott. „Nem csodálnám, ha Bogi tudatosan elfedte volna a problémákat, csak hogy mindenki más azt lássa, mennyire jó élete van. De lehet, tényleg az is volt…” – mondja név nélkül az egyik feleség, aki annak idején Bogival együtt forgatta a Feleségek luxuskivitelben című műsort. Egy másik szereplő pedig arról beszélt, köztük is sokszor felmerült, hogy Bogi és férje hogyan tudják úgy menedzselni a házasságukat, hogy kétlaki életet élnek. „Furcsa volt, hogy folyton távol vannak egymástól. De hogy ez volt-e a tényleges válóok, azt csak tippelni tudom, hiszen azóta, hogy abbamaradtak a forgatások, egy üzenetet nem váltottunk.”

Első randi után összeköltözés

Csősz Boglárka és Burak Talu 2010-ben házasodtak össze hollywoodi külsőségek közepette. Előtte egy isztambuli szórakozóhelyen ismerkedtek meg, Bogi akkoriban még modellként dolgozott. A török vállalkozónak első pillanattól kezdve komolyak voltak a szándékai, annyira, hogy már az első randi után az összeköltözést sürgette. Bogi ugyan belement a dologba, viszont első perctől kezdve ragaszkodott hozzá, hogy dolgozhasson. Burak ezt elfogadta, ahogy a férj családja is nyitottan állt ahhoz, hogy Bogiból nem lett egy otthonülő háziasszony.

Kiemelt kép: TV2



Supply hyperlink

Leave a Reply

Your email address will not be published.